Honlapkészítés elrettentő hibái – és amit tanulhatsz belőle

A weblap nagyon fontos egy vállalkozás életében és a honlapkészítés komoly munka. A fejlesztő cég kiválasztása pedig sokszor kőkemény fejtörést okoz. Referencia, ajánlások alapján lehet választani, de a siker így sem garantált.

Munkánk során rengeteg hibába, működésképtelen weblapba, elrontott megrendelésbe futottunk bele. Összegyűjtöttük a honlapkészítés során előforduló típushibákat neked, hogy körültekintően tudj választani, kit kérsz fel a honlapkészítés feladatára!

Első sorozat: Amikor a honlapkészítés a fejlesztőn bukik el

 

Elvitték az UFÓk

 

Ez talán a leggyakoribb horror sztori. Se vége, se hossza a közösségi média felületeken posztolt SOS kéréseknek, amik rendre így kezdődnek: a honlapkészítés áll hetek óta, a fejlesztő eltűnt. Nem veszi fel a telefont, e-mailre nem válaszol, rosszabb esetben a weblap is elérhetetlen vele együtt. Elnyelte a föld, elvitték az UFÓ-k, elpárolgott.

Mi az oka? Rendszerint az hogy túlvállalta magát. Lássuk be, UFÓ kevéssé hordja a honlapkészítő vállalkozókat, (persze ki tudja, előfordulhat) inkább az a helyzet, hogy megoldhatatlan számára a feladat. Lehet hogy időközben beesett egy könnyebb, több pénzt hozó megrendelés. Vagy szimplán rájött: túl nagy fába vágta  a fejszéjét. Rengeteg olyan “fejlesztő” van, aki egy pár hetes gyorstalpaló után vagy például a WordPress könnyebb kezelhetőségén felbuzdulva azt hiszi, bármit megold. Aztán egyszer csak ott a helyzet: nem működik a honlap.

Hozzánk is rengetegszer fut be kérés “kollégáktól” hogy segítsünk egy fejléc átszínezésében vagy egy olyan dologban, ami nem oldható meg pluginnal. Hiába könnyen lehet dolgozni sablonokkal, ha változtatni kell rajtuk, akkor bizony kódolni kell, és sokszor egy kész kódban turkálni nehezebb mint újat írni. Ha valaki ezt nem tudja, nagyon könnyen elhasal a honlapkészítés során.

Megoldás: Legyen szerződésed, ami téged is véd. Legyenek mérföldkövek, és ahhoz ütemezzétek a fizetést. Legyenek tiszták a szabályok, mit vállalt, mikorra és hogyan. Ha nem működik, nem fizeted ki a végszámlát, és kész.

 

A pluginhuszár újra támad

 

A “csináld magad” fejlesztők legrosszabbika. Aki egy sor kódot nem tud írni, és a legegyszerűbb, egy-két soros kódokra is pluginokat tesz az oldalba. A kiegészítők – pluginok – értékes segítségek egy-egy specifikus feladat során, de nehogy már egy open graph image (az a kép, ami megjelenik a Facebookon megosztáskor) beállításához plugin kelljen egy honlapkészítés során.

A pluginok jók, hasznosak, de ha sokan vannak, akkor úgy belassítják az oldaladat, hogy percek, mire betölt. Azt pedig egy látogató nem várja ki, maximum a nagymamád, mert büszke rá hogy van weblapod, akármi is az.

Mit tehetsz? Itt sajnos szaktudás nélkül csak azt látod, mennyi plugin van telepítve. Ha 10-15-nél több, az már elég rossz jel. Alapvető pluginok, (nézd meg itt, melyek ezek)  ha WordPress oldalt használsz, nem lehetnek ennél többen.

 

Amikor  a fejlesztőd vámpírrá válik

 

Ez a történet úgy indul, mint egy álom: minden szép, működik, örülsz hogy van egy szép új weblap, ami működik, minden szép és jó. Az eddig teljesen normális, kedves, megbízható  honlapkészítő vállalkozás egyszer csak értesít: A karbantartás díja az eddigi ár többszörösére növekszik. Vagy fizetsz, vagy lekapcsolja a honlapodat.

Mit tehetsz ilyenkor? A legjobb, ha a honlapkészítés előtt kötött szerződésed erre is kiterjed: Mi a karbantartás, mit foglal magában, és mennyiért. Ha változik az ár, mennyivel előtte kapj értesítést, és legyen lehetőséged szolgáltatót váltani. De a legfontosabb: Minimum havi rendszerességgel készített és nálad tárolt biztonsági mentés a weblapról és az adatbázisról.

 

Második sorozat: Technikai problémák honlapkészítés során

 

A megtévesztő tárhely

 

Tudjuk hogy egy induló vállalkozás esetében a költségek lent tartása életbevágó. A tárhelyek esetén nagyon könnyű elcsábulni, hogy a legolcsóbb, pár ezer forintos opciót válasszuk, hisz úgyis csak egy weblap, pár aloldal lesz rajta.

Az olcsóság itt sajnos egyenesen arányos a minőséggel. A tárhely szolgáltatód az első védelmi vonalad, a weblapod keresztmetszete. Fizikailag ők tárolják a honlap tartalmát, s szerkezetét. Ha nem tartják karban megfelelően a rendszerüket, simán megfertőződhet a honlapod akár egy másik, sebezhető weblap miatt. Előfordulhat hogy az oldalad kezd elindulni, és a szerver nem bírja a forgalmat. Hidd el, senki nem fog visszajönni az oldaladra hajnali 2-kor, hogy leadhasson egy rendelést, mert nappal túlterhelt a szerver. A honlapkészítés ár töredéke a tárhely, az itt megspórolt havi 2000 Ft sokszoros kárt okoz hosszútávon.

Megoldás: Ne ezen spórolj, komolyan. És olvasd el, hogy válassz jó tárhelyet.

 

A gigapixel-probléma

 

Rengeteg szép weblap készül, csodálatos, részletes fotókkal. Manapság már a stock fotók is olyan fantasztikusak, hogy csak ámulunk. A honlapkészítés munkák során pedig mindenki megtanulja: egy kép többet mond ezer szónál.

Legtöbbször az ügyfelek is boldogok a nagy, színes képekkel telerakott oldal láttán. Az pedig, hogy a honlap fejléce 2 perc alatt tölt le, már senkinek nem tűnik fel. Őszintén: ha te rákattintasz valamire, és alig mászik lefele, csak sorról sorra mint 1998-ban, megvárod? Dehogy.

Mi a teendő? Rengeteg kép optimalizáció létezik, a honlapkészítő szakembernek ezeket ismerni kell. Ha az átadás előtt lévő weblapod olyan lassú, hogy az éticsiga suhanva előzi be, akkor  gyanakodhatsz, hogy a képek a ludasak. A weblap nem tartalmazhat olyan képet, aminek a mérete akárhány MB. Tisztességes vállalkozás ilyet nem ad ki a kezéből.

 

Elveszett szoba-szindróma

 

A weblap átalakítás során gyakran történik meg, hogy az addig keresőkben jól teljesítő honlap egyszer csak a 6-8. oldal környékére temetődik. Hiába az új külső, remek arculat, új dizájn, a Google egyszer és mindenkorra elfelejtett téged.

Ami ilyenkor történik, az nem más, mint az, hogy a Google akármilyen okos is, csak egy robot. Ellátogat az oldaladra pár hetente, körbeszimatol és továbbáll. Első alkalommal körbenéz, de a huszadikban csak a lábtörlőt nézi meg, hagytál-e neki üzenetet. Ha nem, akkor minden marad a régiben, és amíg az új helyre költöztetett tartalmaid magától nem verekszik fel magukat, a régi minősítésed oda.

A honlapkészítő felelőssége ilyenkor, hogy üzenetet hagyjon a robotnak, vagy még inkább beinvitálja a felújított rendszerbe, hogy nézzen körül ugyanolyan alaposan, mintha először tenné.

Mit csinálj? Egyszerűen bizonyosodj meg, hogy a weblap készítő szakember elvégezte ezeket a beállításokat, és ellenőrizd az oldalad besorolását.

 

Elveszve a múltba

 

2019-et írunk. A webes forgalom, keresések már több mint 50%-a mobiltelefonról jön. Ez van: elmúlt a gépek kora, amikor felírom egy cetlire a domaint, és otthon “benyomom a gépet és megnézem”. Nem a fele, hanem jóval több mint a fele a mobil forgalom, vagyis ha a honlapod nem mobilbarát, azaz reszponzív, véged. Ez ennyire egyszerű, hogy nincs rajta több magyarázni való.

A mobilbarát oldal pedig nem egyenlő az eredeti, nagy képernyős verzió lekicsinyített, hangyabetűkké nyomorított változatával. Nemhogy jól kell kinéznie a honlapnak minden méretben, hanem a tartalomnak is rugalmasan kell igazodnia. Átrendeződni, vagy a nem elsődleges elemeknek lejjebb sorolódni. A gomboknak elég nagyoknak kell lenni hogy megnyomhatóak legyenek okos telefon képernyőn is. Ez az a rész, ahol aki lemarad, az kimarad, és ha a honlapkészítő ezzel nincs tisztában, akkor menekülj.

Teendő: Teszteld le. Átadás előtt nézd meg a mobilodon, hogy néz ki. Te végig tudod pörgetni? Meg tudod nyomni a gombokat, ki tudod tölteni az űrlapot? Ha igen, remek. ha nem, kérj még egy kőrt a fejlesztőtől, mert ez 2018-ban nem elfogadható.

 

Láthatatlan weblap

 

Az új weblap nagyon jó érzés, az ember órákig kattogtatja, nézegeti. Aztán megmutatja a családnak, barátoknak, mindenkinek tetszik. Csakhogy rajtuk kívül senki nem látogatja, és ők is unják már. Az Analytics makacsul 0-án áll, hiába van még a névjegyre is nyomtatva meg szórólapon, mindenhol, a látogatók kerülik.

A helyzet az, hogy a weblap csak egy dolog. A honlapkészítés nem tartalom előállítás, a weblap készítő nem felel a látogatottságodért, hacsak nem terjed ki a szerződése arra is. Az ő dolga, hogy a felületet elkészítsem, a megfelelő beállításokat elvégezze. Azonban hogy a honlapod a Google vagy bármelyik másik kereső számára érdekes legyen, ahhoz tartalom kell. Minőségi, releváns tartalom. írott és képes. Cikkek,  elemzések, leírások. Jól szerkesztve, fejlécezve, tagolva. És ez nem a weblap fejlesztő dolga, ez az ember vagy Te leszel, vagy egy ügynökség, szövegíró, kit megbízol. Ha jó a honlap készítő szakember, akivel dolgozol, valószínűleg az alapokra könnyen megtanít. Megmutatja hogy használd a felületeket, de a tartalmak előállítása alapesetben a Te dolgod. Ha nem tudsz, vagy akarsz írni, az is rendben van, de tudnod kell: a kereső optimalizálás kulcsa a jó minőségű tartalom.

Megoldás: Ha nem akarsz írni, akkor rengeteg jó szakember tud segíteni. Ha ez nem opció, akkor bizony a pénzért hirdetés marad választásként.

 

Harmadik sorozat: A  weblap rémisztő belsőségei

 

Ha a technika rendben, a honlapkészítés halad, a fejlesztő még mindig elérhető, sőt rendesen dolgozik, még akkor sem egyszerű az élet.

Van pár dolog, amit mindenképp kerülj el.

 

Intro-borzalom

 

Nagy divat volt az intro képernyő a web hajnalán, aminek a fő oka a lassú betöltődés volt. Kapott a látogató egy intro képernyőt, amin színes csík vagy szép kép volt, addig sem unatkozott vagy a pöttyögő homokórát bámulta. Amíg megnézte, felfogta mi is az, addig volt ideje a honlapnak összekaparni magát és betöltődni valahára.

Ez a technika már túlhaladott, számos más módszerrel gyorsíthatjuk a weblapot, érhetünk el optimális sebességet. Az intro gyakorlatilag az ügyfél idejét lopja, a Google se hozza kulcsszavakra, értelemetlen és csak eszi az erőforrásokat.

Megoldás? Ne kérj ilyet és ha a honlapkészítés alatt a fejlesztő ajánlja, határozottan mondj nemet. Rosszabb esetben keress más fejlesztőt.

 

Automatikus zene

 

Alighanem ezt nem kell részletezni: a weblap betöltődésével együtt induló zene egyszerűen merénylet. Az esély, hogy a látogatóid ugyanazokat a zenéket kedvelik, mint Te, erősen konvergál a 0-hoz. Emellett sokan neteznek este, éjjel, fülhallgatóval, és ha az oldaladra kattintáskor orvul a fejükbe hasít 4000 decibel, biztos nem lesznek visszatérő látogatóid.

Tennivaló: Ha akarsz zenét, mindenképpen, és a honlapkészítés minden ennek ellentmondó szabálya sem tud erről lebeszélni, legalább ne induljon. Bízd rá a látogatóidra, hogy indítanak vagy sem.

 

Számlálók

 

Szintén a 90-es évek maradványa, amikor akkora dolog volt, hogy valaki végre az oldalra kattintott, hogy ezt muszáj volt hirdetni. “Ön a 412. látogató”. Ennek se információ tartalma, se jó üzenete. Ha a szám alacsony, akkor azon gondolkoznak, hogy miért nem téved erre a kutya sem? Az sem elhanyagolható, hogy a konkurencia egy pillantással leveszi így a statisztikáját az oldalnak, ami szintén nem szerencsés.

 

Megoldás: A honlapkészítés ma már a modern webdesign tervek alapján történik. Ha a fejlesztőd ilyet tesz az oldalba, beszéld le. Ha Te akarsz ilyet, mi beszélünk le róla. 🙂

 

Kevés tartalom

 

A weblapod halála lesz. A honlapkészítés addig tart, amíg a fejlesztőd elkészíti a vázat, a keretét az oldalnak. Élettel, tartalommal megtölteni viszont neked kell. A Google elsődleges rangsorolási szempontja, hogy van-e és mennyire releváns tartalom a honlapodon. Ha csak pár kép meg 4-5 sor árválkodik minden oldalon, hiába a drága honlapkészítés, a jó tárhely, még a hirdetések is, nem fog rendesen teljesíteni a weblap.

Megoldás: Írni kell. Akár neked, akár egy erre szakosodott vállalkozásnak. Hacsak nem extrém kereslet van a terméked iránt, erre muszáj lesz gondolnod.

 

Feltöltés alatt

 

Megvan az útkarbantartók által használt kis tábla? És annak a képi verziójával is biztos hogy találkoztál. Hacsak nem a honlapkészítés teljesen legelején vagy, amikor még érthető, ezt felejtsd el. Gagyi, és idegesítő. A látogatók rákattintanak valamire, ami érdekli őket, és akkor ott ez a kis emberke, ahogy ássa az árkot. Nagyon amatőr üzenet.

 

Megoldás: Ahogy felkerül bármilyen honlap kezdemény a domainra, ha egy menüpont még nem lett feltöltve, akkor inkább meg se jelenjen.

 

Pár megjegyzés a végére:

 

  • Hogy kivel szerződsz, az a Te felelősséged, de a honlapkészítés komoly munka. Nézd át a munkákat, szerződést, legyenek benne mérföldkövek. A saját pénzedre neked kell vigyázni.
  • A honlapkészítés során nem működik, hogy csak a végeredmény érdekel. Folyamatosan kísérd figyelemmel, az első megbeszéléstől kezdve. Nem várhatod el, hogy olyan legyen, amilyet szeretnél, ha csak a legvégén nézed meg. Még a legprofibb honlapkészítés sem gondolatolvasás.
  • Mindig lesz még olcsóbb ajánlat. A honlapkészítés kicsit olyan mára, mint egy fordított licit. Olyan is lesz, aki megcsinálja ingyen. Azonban ennek a hátulütője az, hogy az ilyen fejlesztő valószínűleg kókler vagy kezdő. Amit kapni fogsz, jó eséllyel nem felel meg az elvárásaidnak. Ha nem fizetsz, egy idő után a kapcsolat is elmérgesedik, a weblap készítő úgy érzi, visszaélsz az ajánlattal, Te pedig, hogy félkész munkát kaptál. Ebből pedig következik még egy dolog:
  • A honlapkészítés úgy, hogy valaki más által elkezdett, összegányolt dolgot kell kivasalni, sokba kerül. Minimum a dupláját fogja felszámolni neked az, aki tényleg ért hozzá. Válassz körültekintően, kire bízod a honlapkészítés teljes műveletét.